Különleges enteriőrök a világ jegesebbik felén (bár most idehaza is szigorú mínuszok vannak)…
Ha már úgyis hó van és hideg (persze minden relatív), akkor emelünk a téten, és felajánlunk egy (sajnos csak virtuális) utat öt jéghotelbe. Vigyázat, csodálatos képek következnek!
Quebec, Kanada
Kezdjük rögtön az egyetlen Európán kívüli célpontunkkal, a kanadai Quebec városával, ahol a Hotel de Glace Észak-Amerika egyetlen jégből és hóból épült szállodájaként január elején nyitotta meg 11. szezonjára a kapuit. Ha valaki szeretne eltölteni pár órát, netalántán napot itt, akkor jó lesz sietni, mert a hotel (érthető okokból) március 25-én bezár. A szálloda egyébként a volt állatkert helyén épült, és ajánlatában szabadtéri szauna és jégcsúszda is szerepel. Megéri kipróbálni!
Jukkasjärvi, Svédország
Hagyjuk is ott Kanadát, és látogassunk át Európába, egészen pontosan Svédországba, 125 kilométerre a sarkkörtől. A svéd jéghotel a maga kategóriájának nagy klasszikusa, hiszen itt kezdődött minden, azaz ez volt a világon az első. A szállodához négyezer tonna vizet (illetve jeget) használnak fel a Torne folyóból (az előkészületek már előző tavasszal megkezdődnek), a téli hónapokban körülbelül 50 ezer ember élvezi a jéghotelek szolgáltatásait.
Kirkenes, Norvégia
A szálloda húsz lakosztályának mindegyikét egy-egy művész tervezte, de nemcsak ezért érdemes odalátogatni, hanem az olyan sarkköri kalandok kedvéért, mint a kutyaszánozás, a királyrák-halászat, a hómobilozás, vagy az északi fény megtekintése.
Sorrisniva, Norvégia
Maradjunk még Norvégiában, hiszen eme hotel különlegessége, hogy minden évben új tematikára építik fel a szezont, legyenek azok a vikingek, norvég mesék, bármi. A Sorrisniva Iglu Hotel megépítése minden évben öt hétig tart a felkért művészeknek. A vendégeknek természetesen itt sem kell feltétlenül hidegben lenniük: szaunázhatnak, fűtött zuhanyban tisztálkodhatnak, és van étterem is.
Balea Lac, Románia
Ha valaki szeretne egy kis időt jéghotelben tölteni, nem feltétlenül kell elmennie még Norvégiáig sem, hiszen a szomszédos Romániában is található egy. A 2000 méter magasan fekvő épület jégtéglákból épült (a közeli Balea-tóból), az ide érkezőket jégbár, jégétterem és egy jégtemplom is várja.