Egy öreg ranch-stílusú házat alakítottak át tulajdonosai egy modern weekend házzá (már ami a hétvégi ház amerikai értlemben vett fogalmát illeti). A tervezők a Schneider Design Associates és Jean Larrette Interior Design and Garden Architecture segédletével és levezénylésében valósult meg mindez.

 

 

Az eredeti ranch ház a St. Helena, Napa Valley (Kalifornia, USA) bortermő vidékén állt. A borászatban járatosak jól ismerik St Helena nevét (és nem csak a híres amerikai vulkánról, melynek nem is oly régi kitörése számos katasztófa filmet ihletett), hiszen a Napa völgy szívének tartott területen található. Itt amerre a szem ellát csak szőlőtőkék, és művelt borászati területek húzódnak – kilométereken át. Számos márkás bor és híres étterem fémjelzi a vidéket, s bár a borászatot nagyban űzik, azért a táj szépsége mindmáig megmaradt – köszönhetően a szigorú kaliforniai törvényeknek és szabályozásnak.

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

 

Az alábbi képen az átépítés előtti, eredeti állapot látható, fent pedig a már felfrissített, felújított épület.

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

 

A ranch ház tulajdonosa azonban valami modernet szeretett volna látni maga körül, ám az eredeti alaprajz megtartásával. A ház átépítésekor kifejezett igény volt egy uszoda, egy külső “pool house” és egy extra lakosztály hozzácsatolása is a már meglevő alaprajzhoz.

 

 

Az épületből csodás kilátás nyílik a szomszédos szőlőültetvényekre. A tervezés és átépítés során igyekeztek a külső és belső tereket egybefolyatni, és a lehető legtöbb teret a medence, illetve a kert köré szervezni. A medencét körülölelő deck kiváló helyt ad a kültéri szórakozáshoz, lazításhoz és vendéglátáshoz.

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

 

A hálószobai lakosztály (Master bedroom) természetesen egy méretes fürdőszobával is rendelkezik, de ez amerikában (és főleg Kaliforniában) nem meglepő, sőt mondhatni mindennapos dolog. Mindez az újonnan épült, az eredeti házhoz hozzáadott kiegészítő épületben kapott helyet – biztosítva a tökéletes nyugalmat és elvonulási lehetőséget. A hálószoba tradícionális stílusú faágyat kapott, sűrű drapériákkal borítva. A fürdő viszont már modern, vastag gránitpilttal, mozaikpadlóval és egyszerű, de nemes szürke csempével, amiben igen elegánsan mutat a hófehér bútor. Két méretes tükör és a falba épített törülközőtartó polc növeli az eleganciát.

 

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

A weekend ház nappali és étkező lakberendzése modern, és legfőképp a fekete-fehér színkontraszton alapuló. A terekre jellemző a nyitottság (hiszen a konyha és az étkező egyetlen sátortetős fedél alatt van a nappalival), amitől loftosan átlátható és igen tágas lett minden. A térérzetet tovább tágítja az óriási ablakokon, és szélesre tárható teraszajtókon át beáramló napsütés és a környező táj látványa.

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

A tereket nem falakkal, hanem átgondoltan és funkcionálisan elhelyezett bútorcsoportokkal jelölte ki a lakberendező. Az összes ajtó és ablak hófehér festésű keretet kapott, melyek kiválóan rímelnek a mennyezet gerendázatára. Az ülőbútorok puhák és hivogatóak, ha egyszer belehuppant az ember, nincs is kedve felállni belőle. Az othonosságot a hanyagul rájuk dobott meleg árnyalatú díszpárnák csak fokozzák.

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

 

A konyha a hozzátartozó reggelizőpulttal laza és egyszerű. Mindennek helye van benne (de azért valljuk be, némileg irígykedve: ekkora négyzetméteren lehet is), ám mégsem hivalkodó. Funkcionalitás és praktikum – ez lehetne a mottója. A félsziget fölé belógó lámpák minden napszakban garantálják a kellő fényt. A gránitlapos pult könnyen tisztántartható és akár tésztát is lehet rajta gyúrni. A fürdőszobát idéző fekete-fehér-szürke mozaikcsempe, ahófehér nyílászárók, és a szürkés falak színhangulata kellemesen nyugtató. Az ablakok melletti ajtó egyből a medencére nyílik. A konyhától pengefallal elválasztott étkezőben a formális vacsorákra, ebédekre nyílik lehetőség. Ez is egyszer, majdhogynem minimalista stílusú, puha és kényelmes székekkel. A harmonika ajtót kitárva bőven átlevegőztethető, és olyan érzést nyújt, mintha egy fedett teraszon étkezne az ember.

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

 

A dolgozószoba igazi amerikai gyöngyszem. Kényelmes “window seat”-tel (ablakfülkés beülő) a klasszikus angolos tradíciókat követi. A színhangulat itt is alapvetően fekete-fehér, bár a fehér inkább szürke, a fekete pedig wenge-barna színpárokból áll. Nem tudom, ki hogy van vele, de nekem az egész ház, és minden szoba marasztaló, kellemes, sőt családias hangulatot áraszt. Ugyanakkor van bőven élettér (és tárolási hely), ami a zsúfoltság és rumli legkisebb látszatát is képes elhessegetni. Jó idő esetén (ami ugyebár Kaliforniában elég gyakori) ott a terasz, a kert és a medence a kültéri tartózkodásra.

 

Tökéletes hétvégi ház!
(Sőt, én még állandó lakásul is elfogadnám…)

 

Weekend ház a Napa Valley-ből

 

Fotók:

David Duncan Livingston

 

Forrás:

http://www.interiorarcade.com/home-design-house-design/luxury-home-designs/valley-house-farm-house-weekend-relaxing/