Fürdőszoba és Otthoni Wellness kiállítás 2022.

Fürdőszoba és Otthoni Wellness kiállítás 2022.

Az új év első szakmai programja idén a január 28-30. között megrendezésre kerülő tematikus kiállítás, mely másodszor nyitja meg kapuit a szakmai és a nagyközönség számára.

A kiállítás idén másfélszer nagyobb területen mutatja be a téma újdonságait, ahol a szakma kiemelt szereplői mellett számos kisebb cég mutatja be a szebbnél szebb burkolatokat, szanitereket és a wellness berendezéseket. Természetesen találkozhatunk minden olyan termékkel, technikai újdonsággal is, ami fenti témához szorosan kapcsolódik. Az elmaradt szakmai kiállítások miatt még több újdonságot találunk a kiállítói standokon, hiszen lesznek olyan termékek, melyek ezen a kiállításon debütálnak nem csak Magyarországon, hanem Európában is.

A Lakberendezők Országos Szövetsége a kiállítás szakmai támogatójaként tevékenyen részt vesz a szervezésben.

Újra kihirdettük az Év Fürdőszobája 2022. pályázatot, melynek ünnepélyes díjátadója a pénteki szakmai napon lesz a kiállítás helyszínén.
Pénteki napon fél napos mini konferencia lesz a LOSZ tervezői részére, izgalmas előadásokkal.

Mindhárom napon a szövetség tervezői megemelt létszámmal lakberendezési tanácsot adnak az érdeklődőknek és a hétvégi napokon aktuális, mindenkit érdeklő beszélgetések, szakmai előadások zajlanak a színpadon, tervezőink bevonásával.

Várunk mindenkit a kiállításon!

 

Ács Erzsébet
LOSZ elnöke

Érdekességek, amikért érdemes kilátogatni a Fürdőszoba és Otthoni Wellness Kiállításra 2022-ben: