Lakás-étterem a Pilisben
Kökényesi Anka (92150 pályázat)
LOSZ Év Pályakezdő Lakberendezője kategória
Megbízóim (harmincas éveiben járó házaspár) egy 110,2 m2 + 14,5 m2 erkély alapterületű zöldövezeti, újonnan épülő társasházi lakást vásároltak. A lakásban nem csupán életvitelszerűen élnek majd, hanem szeretnék megvalósítani első közös vállalkozásukat, egy lakáséttermet.
Tervezőként arra vállalkoztam, hogy a privát szféra és a lakásétterem harmonikus és praktikus egyensúlyt képviseljen az enteriőrben. Fontos volt, hogy a lakásétterem és a magánszféra jól elkülönüljön egymástól. Ugyanakkor figyelemmel kellett lenni arra is, hogy a magánszférának nincs külön konyha és étkező része, hiszen az étterem-konyha hétköznapokon a családot szolgálja.
A stílus kialakításánál letisztult, elegáns és időtálló dizájnra törekedtem. A barna, a bézs és a tört fehér kombináció melegséget, míg a kék szín árnyalatai nyugalmat árasztanak. A fiatal házaspár jó anyagi körülményei biztosítják az igényes és funkcionálisan tökéletes kialakítás megvalósítását. Ezért minőségben a legjobbra törekedtem. A Natuzzi olasz bútorai jelennek meg az egész enteriőrben úgy, mint az étterem asztalai, székei, a nappaliban a kanapé, dohányzóasztal, vagy a hálószobában az ágy és fotel. A Bang&Olufsen dán dizájn hangrendszer biztosítja a kellemes szórakozást. A Vileroy&Bosch a konyha és étterem service készleteit. A konyhában és a mosókonyhában a Miele, míg a fürdőben és a vendég WC-ben a Geberit termékei garantálják a kényelmet és a praktikus megoldásokat.
A világításban és az energiagazdálkodásban a Legrand okos termékei nyújtottak megoldást. Ezzel szabályozhatók és programozhatók a lakásétterem és a privát szféra hangulatfényei, készülékei.
A fiatal párnak jelenleg nincs gyermeke és néhány évig még nem is tervezik, így gyerekszoba kialakításra nem volt igény. Az eredeti alaprajz három szobájából a bejárathoz közelebbi egybenyitásra került a nappalival. Így alakult ki az étterem L-alakja.
A konyha helyben maradt, amerikai jelleget kapva, egy pult választja el az étteremtől, így a vendégekkel való kommunikáció az ételek elkészítése közben is megoldott. A vendég akár oda is ülhet a pulthoz, figyelemmel kísérve a főzési folyamatot.
A konyha hátsó fala hátrébb került, így nagyobb helyet biztosít az U alakú konyhának. Ezzel a bővítéssel a kamra is nagyobbá vált, így a szárazáru raktározása nagyobb helyen lett megoldva.
A hűtő beépített és fagyasztóval kombinált. Megfelelő helyet biztosít a vendéglátáshoz a frissen vásárolt alapanyagok tárolására. Mivel a vendégek csak a hét végén bejelentkezés alapon érkeznek, így ennél nagyobb tárolási kapacitás szükségtelen. A főzést egy 90 cm széles tűzhelytől független indukciós lap biztosítja, felette ugyanilyen méretű elszívóval felszerelve. A sütésre egy mikrohullámú üzemmóddal kombinált sütőt választottam helytakarékossági szempontokat figyelembe véve. Mivel a vendégnek friss ételt szolgálnak fel, nem probléma, hogy a mikrohullámú- és sütő funkció egy készüléken belül került megoldásra. A kávéfőzőgép beépített, nagy kapacitással bír.
A konyha mögötti háló gyakorlatilag megszűnt, hiszen egy része a konyhát növelte, az ablaktól pedig a kialakított nappali része lett. A folyosó felőli részéből leválasztásra került egy gardrób szoba, melynek a két irányba elhúzható ajtaja nem vesz el a térből értékes helyet.
A nappali és a háló szinte egy légtérbe került, közöttük egy bordázott paravánfal húzódik, mely a funkciókat jól határolja és egyben helyet ad az elfordítható TV készüléknek illetve a Bang&Olufsen hangszóróknak (egy a háló, egy a nappali felől került elhelyezésre).
A lakás fürdőjének hátsó fala szintén hátrébb került. A kiszélesedett fürdőben a kád a hátsó falra, a mosdó és a Geberit AquaClean Sela komplett higiéniai berendezés fali WC-vel a vele szemközti falra került, a sarokba. E mellett kapott helyet a Geberit Citterio alsó- és oldalsó szekrénye, felette szintén Citterio tükör, világítással. A mosdótál pultra ültethető, a csap falra szerelt (keverő funkciós), érzékelős.
Mivel a lakásban padlófűtés és mennyezeti hűtés van ezért fűtőtestek nem jelennek meg a lakásban, kizárólag a fürdőkben, ahol törülköző szárító funkciót kaptak.
A nappaliból nyíló erkélyen helyet kapott két kényelmes fotel, az egyik fekvő (kinti kivitelű mindkettő). Az erkély árnyékolóján visszaköszön a nappali bordázott paravánfalának dizájnja.
Szintén ez a dizájn erősíti a lakásétteremből nyíló erkély berendezését, ahol a kiszélesedett részen kényelmes pihenőt alakítottam ki két fotellel, székkel és dohányzóasztalokkal.
A lakáséterem hétvégén működik, ilyenkor 12-14 fős társaság érkezik. Számukra az L-alakú étterem kényelmes és meghitt szórakozást biztosít, a Natuzzi olasz eleganciájával és Bang&Olufsen hangrendszer zenei élményével. Az érkező vendégek az előszobában vagy az étteremben elhelyezett fogasokra helyezhetik el kabátjukat. A világítás a Legrand által nyújtott okos megoldásoknak köszönhetően tetszés szerint változtatható (színhatásban és erősségben egyaránt), a hangulatnak megfelelően. Az étterem falain elhelyezett tükrök tágasságot és világosságot adnak, a természetet megjelenítő képek barátságossá, meghitté varázsolják a teret.
Az étterem mellékhelyiségeinek kialakításánál figyelnem kellett lennem arra, hogy a vendég séf részére biztosított legyen egy öltöző-zuhanyzó-WC. Ez az előszobából a mosókonyhán át nyílik. A helyiség Geberit rendszerű belépő zuhanyzóval, Citterio mosdószekrénnyel, tükörrel, oldalsó szekrénnyel, Geberit AquaClean Sela komplett higiéniai berendezés fali WC-vel, valamint öltöző szekrénnyel és kényelmes öltözőpaddal lett felszerelve.
Szintén a mosókonyhából nyílik a vendégek használatára egy WC, melyben egy vizeldét (paravánfal választja el a WC-től) is elhelyeztem a férfi vendégek kényelmére (sajnos az alapterület nem adott lehetőséget arra, hogy kényelmesen két – nemenként elkülönített – WC-t alakítsak ki).
A mosókonyha diszkréten, szekrénybe rejtve tartalmaz egy Miele mosógépet, szárítógépet, FashionMaster Gőzös vasalórendszert és egy szintén Miele porzsák nélküli padlóporszívót. Ezek nyújtanak segítséget a lakásétteremben használt terítékek profi tisztításához és esztétikus megjelenítéséhez is.