A májusi LOSZ MŰHELY napon nagyon változatos előadásokat hallhattunk. Elsőként a Bétextil cégnek a termékeit és munkásságát ismerhettük meg Berkeczné Rostás Aranka előadásában. Árukínálatukban megtalálhatóak többek között függönyök, karnisok, bútorszövetek, de kiegészítőként szerepelnek a palettán ágyterítők, ágyneműk, törölközők és asztalterítők is. Szolgáltatásaik között szerepel a helyszíni felmérés mellett függönyvarrás, karnisgyártás, függöny felrakás és tisztítási szolgáltatás is. Szó volt még a design színekről és anyagokról.

 

Ezt követően Bíró Zoltán a MAGICFLOOR cégtől részletes beszámolót tartott a vinyl burkolatok előnyeiről és sokrétű felhasználásukról. Láthattunk referencia képeket is.
A szünet előtt még meghallgathattuk az Öko Valentia Kft. ügyvezetőjét Boronkai Miklóst aki a fatüzeléses berendezéseket mutatta be, egy kicsit a gépészeti oldalról is megismerve a készülékek mechanizmusát.

 

Majd a szünetben elfogyasztott frissítők után Sverha Nikolett a LOSZ Év Lakberendezője 2018 szakmai különdíjas tervezőjét ismerhettük meg, honnan indult és hogyan folytatódott az út a díjátadóig. Munkáinál pedig ismertette mik voltak a nehézségek, mikre kellett külön figyelmet szentelni.

 

Ezután a ledek világába kalauzolt el bennünket Dulai Horváth Zsanett a Base Light céget képviselve. Beszélt a színvisszaadás és színhőmérsékletről, szó volt a sokoldalú felhasználhatóságról referencia képekkel illusztrálva. Megtudhattuk a profilok funkcióit, és azt hogy melyik típusú ledet hová lehet felhasználni.

 

A napot a Stone Concept előadása zárta. Gódor Nagy Rita a céget ismertette meg velünk, majd Kóczián Piroska a konyhapultokról és a VOLA csaptelepekről beszélt, és Markó Gábor zárta az előadást a természetes kőburkolatok és kerámialapokról. Mind kültéren mind beltéren kreatívan felhasználhatók. Az anyagokat és színmintákat az előadás közben élőben is a kezünkben foghattuk.

 

Mindannyian hasznos információkkal láttak el bennünket és igazán tartalmas napot tudhattunk magunk mögött.

Bori Éva
lakberendező

 

LOSZ Műhely

 

LOSZ Műhely