LOSZ Akadémia - 2019 október

LOSZ Akadémia a világítás jegyében

 

Az októberi LOSZ AKADÉMIA fő témája a világítás volt és azon belül is kiemelten a LED világítással kapcsolatos kérdésekkel foglalkoztak előadóink.

A nap első felében Nagy János a Világítástechnikai Társaság Elnöke tartott nekünk érdekes és részletes előadást. Elsőként a világítástechnikai alapfogalmakat ismertette mint pl. fényáram, fényerősség, megvilágítás, ezeknek mértékegysége, jele, vagy akár a fénysűrűség. Szó volt a káprázásról, mint fontos témáról, hogy milyen a közvetlen és közvetett káprázás, az egységes káprázási arányról (UGR), illetve megismerhettük számozás formában is, hogy mely számok mit jelentenek pl. 17 nem kápráztat, 18-21 elfogadható mértéktől az elfogadhatatlanig.

De szó volt még a fényhasznosítás és színvisszaadásról valamint a színhőmérsékletről és annak fontosságáról. A 3 szín közül a melegfehér, semleges fehér és hidegfehér színeket mikor és hol használjuk. Bizony már a nap első felében kiderült, hogy a világítástervezésnél rengeteg fontos szempontot figyelembe kell venni, hogy ügyfelünk majd megelégedettséggel tudja használni. A design csak sokadik szempont , addig számos más tényező előzi meg a világítástervezést, melyet erre szakosodott mérnökök készítenek.

Egy pár perces szünetet követően máris következett a második előadó Mertli Ferenc LEDVANCE Kft. (Osram referens). Legalább annyira érdekes előadást hallhattunk, mint az előtte lévő, csak most a led szalagról ismertetett bennünket részletesen. Mikor, hová és hogyan? Megtudhattuk melyek az üzembiztonságot növelő megoldások, és a led szalag hűtésének fontosságáról is hallhattunk. Szó volt a trafókról azok elhelyezéséről és mennyiségéről, a védettségről, a profilokról és annak típusairól. Megtudhattuk milyen alkalmazás specifikus integrált áramkört használnak arra, hogy a tekercs teljes hosszában egyenletes legyen a kimenő fényárama. Természetesen az IP védelem fontosságát sem felejtették ki, hiszen kültéri és fürdőszobai használatkor erre figyelnünk kell. A végén egy-két gyakorlati tudnivalót is hallhattunk a tervezéshez.

Ezt követte az elmaradhatatlan tesztírás, és az ebédszünet. Ezúttal Katona Etelkának köszönjük a finom falatokat, ami nagy sikert aratott a résztvevők körében.

Igazán jól sikerült nap volt nagyszerű előadókkal rengeteg hasznos információkkal.
A következő hónapban is folytatódik az Akadémia sorozat, melyre szeretettel várnak minden érdeklődőt a szervezők!

Bori Éva
lakberendező