SpaTrend Funkcionális Ötletpályázat szakmai III. helyezett munkája
A SpaTrend a masszázsmedencéivel, szauna és gőzkabinjaival, illetve pihenő kerti bútoraival a wellness szolgálatában áll. A wellness pedig a jó-lét állapota, mikor testi-lelki-szellemi egyensúlyt teremtünk önmagunk számára, ahol a mindennapi stresszt elengedve megpihenünk, ellazulunk, relaxálunk, testileg-lelkileg gyógyulunk, és e folyamatok által felfedezzünk önmagunkat és egyben a világunkat.
Egy utazás részeseivé válunk.
Ez az utazás a koncepcióm lényege, ahogy megismerjünk a világunkat és benne a saját énünket. Az utat pedig a négy alapelemen keresztül vezetem végig: levegő, föld, víz, tűz. Teremről teremre, fentről lefelé irányítjuk a figyelmet. Testünk és lelkünk folyamatosan változik, reagál, érzékeny és hullámzó. Ezt formailag nem lehet leírni szögekkel, sarkos geometriával, csak ívekkel, hullámokkal és körökkel. Ez a hullám motívum vonul végig a termeken, összekötve azokat, vezetve az utazót. A tervezendő négy termet hozzárendeltem a négy alapelemhez. Ez alapján lett Levegő, Föld, Víz és Tűz terem.
Az utazás a Levegő terembe lépve indul.
A Levegő terem a legreprezentatívabb a méreteit, belmagasságát tekintve, ezért nem volt kérdés, hogy ide kerülnek a prémium kategóriás masszázsmedencék. ha pedig luxus termék, akkor messze a föld felett járunk, szárnyalunk, valahol a felhők között. A levegő jegyhez tartozik még a finom áttetszőség, transzparencia, ami a levegőnek és a szélnek a jellemzője. A szél mozgását jól megfigyelhetjük például a sivatag homokjában, ahogy hullámokat rajzol bele, vagy ahogy a könnyed függönyöket meglengeti, fellebbenti, játszik velük. A Levegő teremben ezek az asszociációk jelennek meg: íves hullámzó álmennyezet, mintha a szél fújta volna szét, hogy az aranyló égbolt láthatóvá váljon. Alatta pedig finom, könnyed függönyök térelválasztóként, mint megannyi fehér felhő.
A Levegő teremben a magaslatokban vagyunk, felhők között, messze a földtől, de ahogy tovább haladunk a Föld terem felé, alább szállunk, és a szél egy titkos kertbe visz minket, ahol a fuvallat hullámai íves kerti ösvényekké szelídülnek. Itt nyugodt kis ücsörgők, pihenők és kerti medencék között sétálhatunk, egy sövénylabirintus rejtekében, melyet íves növényfalak jelenítenek meg. Ebben a kertben, már lecsendesülünk a szárnyalásból, ellazulhatunk és elmélyülhetünk a természet szépségeiben, gondolatainkban. Ezen a helyen önmagunk lehetünk az édes és gyógyító egyedüllétben.
Tovább utazunk a Víz terembe és még mélyebbre megyünk; a felszín alá, földalatti barlangok rendszerébe, egy sziklaüregbe összegyűlt tóhoz. Itt a félhomályban az őselem, a víz körbevesz minket, mint az anyaméh, és az ellazulás relaxációvá mélyül, egyre jobban közeledve a belső középpontunk felfedezése felé. A Víz terem medencéje, jakuzzijai, gőzkabinja és szaunája mind ezt a relaxációt, elmélyülést szolgálják.
A barlangi tó és a vízzel telt sziklaüreg illúzióját műkövekből épített sziklák és a kékes, hullámzó mozaikok keltik fel. Az egyik oldalfalon és a mennyezeten lévő tükör pedig elveszik tőlünk a térérzetet, a súlytalanság és a lebegés élményét nyújtva.
Végül pedig alászállunk a Föld mélységeibe, a magmához, az örök tűzhöz, ami egyben a mi középpontunk is, a belső tüzünk, az önmegismerésünk végállomása, és egyben az utazásunk vége is. A Tűz terem vöröslő sötétjében megpihenhetünk a tűz körül, és a relaxációnk meditációba merül. Itt valódi lángok fényében, és magma szerű, átvilágított vörös ónix táblák között gyönyörködhetünk a különleges grillsütők formáiban.
Az utazás végére eljutottunk fentről a mélybe, a felszínről a belsőnkbe, átélve a megnyugvás és gyógyulás folyamatait…. a SpaVerzumban.
Jaksa Szilvia Anita
lakberendező