
Miért lettem lakberendező? Mondhatnám azt, hogy gyermekkori álmomat váltottam valóra, de ez nem igaz, bár még most is szeretettel gondolok vissza annak a lakásnak az otthonosságára, amelyben felnőttem.
PR és marketing területen dolgoztam amíg meg nem születtek a gyerekeim. A velük otthon töltött évek során hobbimmá vált a lakberendezés. Amikor nagyobbak lettek és kicsit szabadabbá váltam, minden létező lakberendezési magazint megvásároltam, témába vágó könyveket bújtam, burkolatboltokat jártam, festékmintákat próbálgattam, és lázasan rendezgettem át, frissítgettem fel akkori otthonunkat. Aztán 2,5 évre visszaültem az iskolapadba, és minden percét élveztem.
Tehát így kezdődött, és most itt vagyok, készen arra, hogy segítsek álmokat valóra váltani – testreszabott, karakteres, kényelmes, jól működő otthonokat, irodákat, kisebb kereskedelmi-, vendéglátóegységeket kialakítani elégedett és boldog tulajdonosoknak.
Tevékenységem során funkcionálisan jól használható és időtálló személyes terek létrehozására törekszem kiemelt figyelmet fordítva arra is, hogy a dizájn ne csak díszletként jelenleg meg a terekben, hanem gazdagítsa, sőt szükség esetén formálja azokat. Ennek elérése érdekében gyakran tervezek egyedi berendezési-, térformáló- és dekorációs elemeket. Manapság már ritkábban lapozgatunk nyomtatott lakberendezési magazinokat, áttérve az online térre pedig szinte korlátlan az
inspirációmerítés lehetősége. Egyvalamiről azonban nem szabad megfeledkeznünk – bármennyire is tetszik jó néhány enteriőrfotó, egyáltalán nem biztos, hogy a mi ingatlanunkban, a mi életmódunk tekintetében a gyakorlatban is működnének az ott látott minták, formák, színek, elrendezések. Ezért tartom nagyon fontosnak az ingatlan adottságaihoz, rendeltetéséhez és a tulajdonosok életvitelének, ízlésvilágának megfelelő terek létrehozását, hiszen mást-mást várunk el egy lakóingatlantól, albérlettől, vagy éppen üzleti- és irodai ingatlantól – minden esetben egyedi szempontokat kell figyelembe venni a téralakítás, a berendezés és a dizájn megtervezése során.
Van még egy alapvető fontosságú eleme ennek a hivatásnak, mégpedig az emberi tényező. A hosszú hónapokig tartó szoros együttműködés és együttgondolkodás összetartó csapattá kovácsolja a megrendelőt, a lakberendezőt és a szakipari szolgáltatókat egyaránt. Ezért is tölt el nagy büszkeséggel, hogy eddigi megbízásaim során értékes kapcsolatokat alakíthattam ki ügyfeleimmel, akik gyakran ismételten igénybe veszik szolgáltatásaimat, sőt ismerőseiknek is ajánlanak.
Készséggel állok az Ön rendelkezésére is!









