2001-ben végeztem okleveles közgazdászként, megjártam a ranglétrát, éveken át a szakmámban dolgoztam. Munkámból azonban mindig hiányzott az igazi, kézzel fogható alkotás öröme. Nem mondhatom, hogy rövid úton, de végül megtaláltam a hivatásomat, ami igazán lelkesít, és az eredménye jó érzéssel tölt el. 2013-ban tanulmányaimat látványtervezéssel kiegészítve lakberendezőként végeztem a Junior Art Center Lakberendező Iskolában.
A vágyott otthon képe sok ember fejében él. Létrehozni azt, viszont meglehetősen összetett feladat, így a végeredmény nem minden esetben tükrözi az elképzeléseket.
Feladatom, hogy a megrendelővel kialakított kölcsönös bizalom lehetővé tegye, hogy lássam a fejében kialakult képet, majd az igényeket és a lehetőségeket szem előtt tartva közösen megvalósíthassuk azt.
Célom, hogy minél több embernek segíthessek egy jól használható és a személyiségéhez illő környezet kialakításában.
MUNKÁK
Károlyi Zsuzsanna – Ház az alapoktól
A megrendelők a meleg, otthonos barna és krém színeket preferálják, ezek árnyalatai lettek a meghatározók,
Károlyi Zsuzsanna – Térnyitás látszó acél gerendával
A tulajdonosok szerettek volna tágasabb, családi és baráti összejövetelekre alkalmasabb tereket létrehozni otthonukban
Károlyi Zsuzsanna – Otthonos és elegáns
Károlyi Zsuzsanna - A “LOSZ Év Lakberendezője 2015” közönségdíjas munkája