Halász Gabriella - Szépségszalon polgári hagyományokon

Szépségszalon polgári hagyományokon

2018 nyár elején kaptam megbízást arra, hogy egy régi építésű, nagy belmagasságokkal, díszes nyílászárókkal rendelkező polgári lakásból egy neves szépségápolási brand referenciaszalonját alakítsam ki. A stílus meghatározásakor elsősorban a képviselt márka volt a meghatározó; elegáns és pazar miliő kialakítása volt a cél, melyhez a helyszín és a környezet tökéletes kiindulópontot biztosított. A vendégváró előtér, a szalon, az öltöző és a mellékhelyiségek is visszafogott csillogással és eleganciával jellemezhetők.

A nyílászárók cserére szorultak, ugyanakkor a szalon tulajdonosa ragaszkodott az eredeti állapot visszaállításához, így az ajtók újraalkotása során az eredeti nyílásszárók mintázatát követték.

A nagy belmagasság a vendégváró előtérben és a szalonban maradt meg, a kis alapterületű mellékhelyiségekben azonban ezt észszerűségi okokból lecsökkentettük.

A fénynek, illetve a fényekkel való játéknak fontos szerepe volt. Minden helyiség többféle lokális és általános világítást kapott, melyeknek kiemelt jelentősége van a bensőséges, intim hangulat megteremtésében.

A vendégváró helyiség, mely egyben az előszoba és közlekedő, egy a régi, leválasztott lakásokra jellemző hosszú, gyakorlatilag ablaktalan folyosó. A nagy falszakaszt az egyik oldalon díszlécezéssel és egy stratégiai ponton elhelyezett nagyméretű tükörrel törtem meg, a másik oldalon pedig egy kis beugrót hoztam létre, mely amellett, hogy kiváló helyet biztosít egy-egy szépségápolási termék reklámozására, lehetőséget nyújt arra is, hogy a szezonnak megfelelő dekorációt kapjon. A szűkös és magas folyosó érzetét a világítás lejjebb hozásával értem el. Ide szándékosan nem tettem a mennyezetről térbe lógó függesztékeket, helyettük diszkrét mennyezeti ledlámpák kerültek beépítésre és csak az oldalfalon helyeztem el falikarokat. Ezzel a figyelmet nem felfelé, hanem oldalirányba tereltem.

A szalon mennyezetére különös hangsúlyt fektettem. Itt volt a legfontosabb, hogy a nagy belmagasság és a mennyezet kiemelésre kerüljön és a fényekkel a kezelés jellegének megfelelően játszani lehessen. A világítástechnikák egész garmada került felvonultatásra: a mennyezeti díszlécben futó ledszalag, illetve a munkapult- és a termékek kiemelését szolgáló polcvilágításon át, a grandiózus mennyezeti csillárig és falikarokig.

A szalonból nyíló kis öltöző és vendégfürdő igazi budoár, mely jelentése szerint is egy elegáns női szoba, titokzatos helyiség, a pihenés és az egyedüllét helyszíne.

A helyszíni adottságok és a képviselt szépségmárka szelleme véleményen szerint szerencsésen egyesült ebben a projektben. Sikerült megőrizni, sőt, remélem méltó szintre emelni a múlt építészeti örökségét és egy kivételes helyet biztosítani azoknak az értékeknek és szellemiségnek, amiket az Adrienne Feller márka képvisel.

 

Halász Gabriella 
lakberendező

Fotók: Csondor Ágnes

Halász Gabriella