LOSZ Őszi Szakmai Konferencia 2023
KAPCSOLÓDÁSOK – INTERDIGITATIONS
(fogaskerékszerű illeszkedés, összefonódás, egymásba illeszkedés)
„Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.”
Petőfi Sándor
Már nyolc éve, nem múlhat el szeptember Szövetségünk hagyományos, őszi konferenciája nélkül. Mint mindig, most is csodálatos környezetben, a Kopaszi gáton kerül megrendezésre a szakmai körökben csak „kopaszi konferenciának” nevezett őszi seregszemlénk.
LOSZ Őszi Szakmai Konferencia az Öbölház Rendezvényhelyszínen a Kopaszi-gáton 2023. szeptember 14-én.
Az idei konferencia hívószavát a Salone del Mobile Milano után választottuk, mert sose volt még ennyire fontos az összefogás, a szakmai kapcsolatok építése, mint napjainkban.
KAPCSOLÓDÁSOK
TERVEZŐK ÉS CÉGEK KÖZÖTT
TERVEZŐK ÉS TERVEZŐK KÖZÖTT
CÉGEK ÉS CÉGEK KÖZÖTT
AZAZ AZ EGÉSZ SZAKMAI KÖZÖSSÉGBEN.
Természetesen a kiállító partnerek idén is bemutatják az újdonságokat, fejlesztéseket, az új anyagokat, termékeket és technológiákat, de emellett fókuszban a „KAPCSOLÓDÁSOK” állnak.
Szeretnénk, ha mind a gyakorló, mind a pályakezdő tervezők megtalálnák, újra rátalálnának azokra a partnerekre, akikkel kapcsolódva, együtt könnyebben átlendülnek a nehezebb éveken.
A kiállításon és előadásokon kívül, ha az égiek is úgy szeretnék, a bejáratnál és a külső teraszon Kapcsolódási pontokat, mini enteriőröket alakítunk ki, ahol kötetlenül lehet ”kapcsolódni”.
Idén is készülünk az elmaradhatatlan Kerekasztal beszélgetéssel és érdekes szakmai előadással, régi és új résztvevőkkel.
LOSZ Őszi Szakmai Konferencia 2023.
Időpont: 2023. szeptember 14. (csütörtök) 9.00 – 20.00
Helyszín: 1117 Budapest, Kopaszi-gát 2. ÖBÖLHÁZ
A rendezvény zártkörű, csak tervezők részére szól, melyen a részvétel regisztrációhoz kötött.
A részvételre jogosító belépőt a regisztrációt követően, e-mailben küldjük meg, melyet a belépés alkalmával be kell mutatni.
A belépő csak a regisztrációval együtt érvényes!
Kövesd a LOSZ weboldalán a konferenciával kapcsolatos híreket! Hamarosan küldjük meghívónkat a részletes programokkal.
Regisztrálj minél előbb, hogy le ne maradj a rendezvényről, de csak akkor, ha valóban el is tudsz jönni!
Találkozzunk a rendezvényen!
Ács Erzsébet és Kővári Judit szervezők
A Kerekasztal Lovagjainak társasága idén két meghívott taggal bővül. Ismerjétek meg őket:
dr. Árvai Anita
Jogászból lett étteremtulajdonos. A Veganeeta Home vegàn étterem létrehozója, a Veganeeta brand megalkotója, örök optimista, vállalkozó nő, édesanya, aki rendületlenül hisz abban, amit csinál.
A Veganeeta népszerűsége abban is áll, hogy soha nem akar senkit megváltoztatni, hiszi, hogy az emberek különbözősége mellett a kapcsolódás végtelen lehetősége, egy tál tápláló, meleg étel, és egy merész, határozott, ám érzékeny “fonal”, a tiszta lelkület mindig segít az egymásra találásban. Ezt erősíti a Jövő Nője rendezvénysorozatában, a heti rendszerességű főzőklubjain, és az étterme, vállalkozásai működtetése során is.
Bara Ákos építész, belsőépítész
Elfogadta meghívásunkat idei rendezvényünkre az ismert és elismert szakember, akinek neve számos hazai és nemzetközi projektet fémjelez. Szakmai karrierje kezdetén, az egyetem alatt díszlettervezéssel foglalkozott, majd a belsőépítészet illetve építészet felé orientálódott.
Előadásában bemutatja nekünk a szegedi Cédrus Liget Lakóparkot és annak kulisszatitkait is megosztja velünk. Erősíteni fogja a Kerekasztal Lovagjait a beszélgetésben, melyet évről évre mindig nagy érdeklődés kísér a konferencián,.
Nézzétek meg Bara Ákos Dániel Architects and Design Studio honlapját és szemezgessetek a megvalósult projektekből, mert érdemes!
Ács Erzsébet
LOSZ elnök